Szakképzésről

Szemléletváltást hozhat a szakképzésben, ha megújul a szakmára vonatkozó szemléletünk. Az Okoskorpusz ezt a valódi egyediség intézményi kereteinek építésével teremti meg. Lehetővé teszi, hogy a felhasználó saját bútorának online készített terve rövid úton gyártásba, majd beszerelve a lakásába kerüljön.
A vevő általi tervezéstől a vevőt kiszolgáló szerelésig menő folyamatban egyszerre erősödik fel az informatika által vezérelt gyártási folyamatnak és az ember által nyújtott szolgáltatásoknak a jelentősége. Megváltoznak a szakemberekkel szembeni igények - különösen azáltal, hogy az egyedi tervezés során is, és az elkerülhetetlen helyszíni szerelések alkalmával is emberi találkozások keletkeznek - a hozzáadott értékek elsősorban e mozzanatokban képződnek.

A szakmunka hozzáadott értékteremtésének körülményeiben létrejövő változás új igényeket támaszt a képzéssel szemben is, és itt nemcsak az informatikának a gyártásban való szerepére kell gondolni! A helyszínen végzett munkában hatékony, és a folyamatokat a helyszínig elvezetni képes szolgáltató szakember kompetenciáit is ki kell alakítania a képzésnek.
Új típusú mesterség az, amikor a vevőt kiszolgáló szakember, a hazájától esetleg távoleső helyen összeállítja a bútort ezer darabból; kezelni képes a helyiség tökéletlenségeiből eredő nehézségeket; tartja a kapcsolatot a megrendelővel, aki alkalmasint nem tud magyarul; eligazodik a számára idegen környezetekben, és mindezt inkább élvezni képes sem mint hogy belefáradna ebbe.

Az Okoskorpusz termékeket és a tervezés lehetőségeit folyamatosan fejlesztjük. Ez a munka is kíván új típusú szakmai kompetenciákat, amit már a középfokú oktatásban meg lehet jeleníteni. A valódi egyediség intézményei új szervezési technológiákat kívánnak meg - “alternatív gazdaság” keletkezik, amelyet a középfokú oktatásban ugyancsak bemutathatunk.
Azzal, hogy a szaktudással szembeni igény elsősorban a helyszíni munkában jelenik meg, visszakerül a súlypont a kézzel, a szerszámokkal, és a kisgépekkel végezhető munkafolyamatokra. Ez ismét a “mesterséget” erősíti, de van egy jelentős gyakorlati haszna is: a gyakorlati képzés a szerelések helyszínére vihető át - érdemivé és ugyanakkor olcsóbbá téve a szakképzést.